2017. december 2., szombat

Otthoni Dakota saláta

 Az utóbbi pár hétben teljesen rá vagyok kattanva a SaladBox Dakota nevezetű salátájára. Pont ezért úgy gondoltam, hogy megpróbálok valami hasonló íz világú salit összedobni itthon. Egész jól sikerült, bár nem lett pont olyan, mint az igazi Dakota, de ezt arra fogom, hogy a citromos-mentás öntetüket fogalmam sincsen, hogyan csinálják.
Viszont nézzük is ezt az extra egyszerű kis receptet!

23361227_1967413130203198_375096843_n.jpg

Még annyit azért gyorsan hozzátennék, hogy a receptben írt mennyiségektől nyugodtan térjetek el, mert például én nem vagyok nagy húsimádó, ezért nyilván abból kevesebbet raktam, viszont nagyon, ismétlem NAGYON sok lett benne az ananász… szóval a mennyiségeket ne nagyon vegyétek figyelembe.
Valamint én a marhahúst, csirkére cseréltem, mert az jobban szeretem, de én ezt a SaladBoxnál is variálni szoktam.


Hozzávalók:
1 kisebb csirkemell filé
1,5 kaliforniai paprika
2 csiperke gomba
100g feta sajt (ebből amúgy tehettem volna többet, így utólag végiggondolva)
Fél ananász
Fél zacskó saláta mix
1 citrom leve

Bors


Elkészítés:
A csirkemell filét apróra vágjuk és egy kevés Oliva olajon szépen, alacsony lángon megpirítjuk. Közben ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

23435308_1967411620203349_1347291268_n.jpg

Amíg a csirkehusi készül, a kaliforniai paprikát és a gombát is felszeleteljük. Természetesen mindent akkorára, hogy kényelmesen tudjuk enni kés nélkül is. :D

23364770_1967411616870016_147852867_n.jpg

Mikor kész a husi, átöntjük egy tálba, majd a paprikát és a gombát belerakjuk a wokba. Itt már elméletileg nem kell semmit hozzáadni, hiszen a husis-olajos kis lé miatt, nem szabadna odaégnie a zöldségeknek.  Amíg a zöldségek párolódnak – azért nézzünk rá, kevergessük meg néha – van időnk felszeletelni az ananászt, illetve a feta sajtot is kis kockákra vágni és a csirkemellhez keverni őket.

23361037_1967411656870012_466098888_n.jpg

Ha készen vannak a párolt zöldségeink szintén a többihez keverjük, majd hozzáadjuk a saláta mixünket és az 1 citrom levét. Jól összekeverjük és berakjuk a hűtőbe legalább 30 percre, de ha lehet inkább 1 órára, hogy az ízek teljesen összeérjenek.

23318790_1967411653536679_1945919110_n.jpg

Vacsorának is teljesen megfelel és diétába is hibátlanul beilleszthető!
Remélem ti is kipróbáljátok és megosztjátok velem a tapasztalataitokat.
Jó étvágyat! ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése