2018. február 18., vasárnap

Dettus on Mission az életben

 Elég sokan kérdezték tőlem mostanság, hogy honnan is jött nekem ez az életmódváltás, valamint mi is a célom ezzel az egésszel.  Pont ezért gondoltam úgy, hogy egy személyesebb hangvételű bejegyzéssel jövök, ahol erről mesélek kicsit. Honnan és hova haladok, na meg persze a miértekre is igyekszem választ adni. 



Here comes the Boom!
 Ha egy kiindulópontot kéne keresnem, akkor mindenképp a középiskolás éveimet mondanám, bár ez még nem az,az igazi „A Kezdet” volt, de mindenképp itt indult el bennem valami. 
 Ekkor még nem jártam le terembe, sőt az otthonedzős lelkesedésem is mondhatni, hogy elég ingadozó volt. Néha hónapokig edzés és diéta – itt még nagyon buta módon csináltam! – néha csak egy-két hétig tartott a kedv.  Szóval, ha nem is a legjobb indulás, de ez volt az. 
 Volt pár kedvenc youtube-os edzős csatornám, akiknek a videóira edzettem itthon – Tone it up! és Blogilates,  ha otthon edzel érdemes rájuk nézni – és amúgy meglepően hatásos, izomlázas időszakok voltak, amikor hajlandó voltam komolyan venni.  Itt még egyértelműen a fogyás volt a célom, az más kérdés, hogy a borzalmas kajálásommal legkevésbé sem a zsírból vesztettem. Senki nem kólintott fejbe, hogy hát „lányom, te hülye vagy!” :D 
 Itt merült fel először, hogy érettségi után irány valamelyik személyi edző képzés. Megjegyzem nem az én fejemből pattant itt még ki ez a gondolat, hanem egy sulis barátnőm fejéből. Amit persze el is vetettem igen hamar, hiszen mondom, itt még zéró tudatosság a dolgok mögött.



Can’t be stopped!
 Eljött 2017 februárja, egészen pontosan február 14-én voltam először edzőteremben. Abszolút tudatosan az „ünnep” miatt mentünk le aznap barátnőmmel. Így legalább most már tényleg van rajta valami, ami ünneplésre méltó. 
 Emlékszem, hogy olyan érzés volt, mint mikor először megy az ember iskolába: izgatott vagy, nem tudod, mire számíts és nagyon kíváncsi vagy. 
 Az Egressy fitnessben kezdtünk, egyszerű kis terem, de nagyon barátságos a hangulata, nincs túlcifrázva, de igazából van minden, amire szükséged lehet, ha nem divatozni szeretnél. 
 Szóval itt lettem szerelmes.  Innentől már az étkezéseimre, a vitamin bevitelre, a hidratálásra és mindenre sokkal jobban figyelte. Sikerült jó irányba állítani az életmet.
Érdekes folyamat volt, mert egészen fokozatosan történt amúgy.  Lejártunk edzeni, itthon nézegettem az ötleteket, mit és hogyan is kéne, de amúgy ezen felül is megvolt az életem, nem ez volt a fő prioritás. 
 Aztán az tűnt fel, hogy már megint az edzésről beszélek, már megint arról olvasok, már megint új edzőruhám van, már megint… már megint… :D



Unstoppable 
 Úgy két-három hónap után jött az ötletem, hogy mi lenne, ha megnéznénk pár másik termet. Kíváncsi voltam más termek felszereléseire, hol a legjobb az ár-érték arány, milyen a közösség és hasonlók. Szóval megnéztünk talán két-három másik termet. Az egyik a Corvin Life 1 terme volt. Na,ott aztán volt minden, csak pislogtunk, mint Alice Csodaországban.  Külön emeleten a cardio, a súlyzós részleg és MEDENCE! (Nem mintha használtuk volna ezt az opciót, de akkor is tetszett, hogy ez is opció) Viszont itt nagyjából egymás szájában kellett edzeni, ami a kis laza Egressy légkörhöz képest fullasztó volt. 
 Jártam még az újpesti Victoryban is, illetve a Color Max Fitnessben Dunakeszin (ez nekem amúgy eléggé rosszul megközelíthető, de egyszer legalább ezt is láttam: D ) 
 Aztán júniusra megtaláltuk a tökéletes helyszínt és ahova mai napig járok. Akik követnek instagrammon, már valószínűleg tudják, hogy a Get Fit! River Fitnessről beszélek.



The next episode
 Nagyjából amúgy itt jött el, a már említett „már megint..” korszak. Itt kezdtem megvenni a Muscle&Fitness magazint és társai. Egészen eddig az időszakig igazából nem is nagyon volt célom ezzel az egésszel. Azon kívül, hogy szerettem csinálni és látni a fejlődést, komolyabb hajtóerőm nem igen volt. 
 Olyan július-augusztus környékén fordult meg újra a fejemben, hogy tényleg el kéne végezni azt az iskolát. Ha nem is dolgoznék utána személyi edzőként, annyira érdekelt ez az egész, hogy minél jobban bele akartam látni és, ha ehhez még végzettséget is adnak, ám legyen! 
 Az ősz úgy alakult, hogy nem kezdtem el a sulit, viszont decemberben már tudtam, hogy idén az utolsó beiratkozási lehetőséggel beülök az IFBB Academy szakedző képzésére. És így is történt. 
 Szóval jelenleg erőteljesen pótolgatom az elmaradásaimat, mind elméleti, mind gyakorlati síkon, ha pedig minden jól alakul, akkor nyár végén átvehetem az IFBB diplomámat és jöhet a következő kihívás. 


 Ha a sulin kívüli célokat nézem, akkor sok kisebb célkitűzések vannak a fejlődésemmel kapcsolatban. Tökéletesíteni gyakorlatokat, amik nem mennek (fekvőtámasz, húzódzkodás például), valamint bizonyos izomcsoportokra tudom, hogy több hangsúlyt kell fektetnem és ilyen téren vannak elvárásaim magammal szemben.  Az sem elhanyagolható, hogy sikerült egy élhető, de egészséges életmódot kialakítanom magamnak, amit mindenképp szeretnék tartani a továbbiakban is.

 




Hát, dióhéjban ez lenne az én utam a kezdetektől egészen a mai napig. Egy kis érdekesség, hogy a  „korszakok” címét a kedvenc edzős zenéim címei közül válogattam össze :D
Végül pedig az utóbbi egy évem eredménye : 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése